2014. október 29., szerda

A balszerencsés nap

Reggel kisebb fejfájással keltem fel.Ma igazán tetszeni akartam Lysander-nek ezért elővettem a legszebb ruhámat és felvettem,

majd lassan lebaktattam a konyhába, sütöttem magamnak tojás rántottát és leültem az asztalhoz megenni.Mikor végeztem a mosogatóba tettem a tányért és elindultam a suliba.Ma csak Leigh jött velem mert Armin-nak volt egy kis baja az éjszaka de reggelre rosszabb lett így nem jött suliba.Beértünk a suliba.Leigh-nek még volt egy kis dolga ezért ő elment valahova szóval egyedül maradtam.Gondoltam ha már úgy sincs senki a közelben akkor tudok egy kicsit tanulni.Fogtam magam és leültem az egyik fa tövébe, elővettem a füzetem és elkezdtem olvasni.Öt perc múlva alig látom a betűket mert valaki árnyékolt.Felnéztem ki az és egy vörös hajú srác volt az.
-Szia cica Castiel vagyok.Te vagy az új lány igaz? -kérdezte féloldalas szexi mosollyal az arcán.
-Szia igen én vagyok a nevem Sandra. -mondtam kissé unottan.
-Na mi a baj? -kérdezte közben leült mellém.Elmeséltem neki hogy milyen rosszul indult ez a napom és ő csak ült és figyelmesen hallgatott engem.Nagyon aranyos fiú, mondta hogy ő majd felvidít és hogy mutat nekem valamit amitől jobb kedvem lesz.Felálltunk és elmentünk a tanárihoz.Ő nagyon lazán bement.
-Castiel ide be szabad egyáltalán jönni? -kérdeztem kicsit bizonytalanul. 
-Nekem igen. -mondta majd kijött egy kulccsal a kezében és elvezetett egy ajtóig aminél kicsit szenvedett hogy kinyissa de végül sikerült és a látvány amit láttam az valami gyönyörű volt.
                                           (Bocsánat hogy nem fekete a lány haja.)

Wow!A gimi tetején vagyunk.Aztán gyorsan vissza vittük a kulcsot a helyére majd mentünk is az óránkra ami tesi volt.Nagyon vicces volt ez az óra röpiztünk és én kétszer is fejbe találtam a tanárt de ő nem haragudott érte hanem ő is velünk együtt nevetett.Később már minden órám véget ért és indultam is haza.Ma valahogy nem volt kedvem Leigh-el menni inkább egyedül akartam lenni.Haza fele menet még beugrottam megnézni Armint.Szerencsére már jobban volt mint reggel ennek nagyon örültem.Még ott voltam pár percet majd elköszöntem tőle és haza mentem.Ma érdekes módon egész nap nem láttam Lysandert kicsit már hiányzott.Otthon nem volt kedvem leckét írni ezért ledőltem a kanapéra és néztem egy kicsit a Tv-t.Este nyolc óra fele megírtam a házim, majd megfürödtem és lefeküdtem aludni.

Másnap olyan boldogan keltem fel.Nagyon szépet álmodtam így jól indult a napom.Gyorsan magamra kaptam valamit és lementem a konyhába reggelizni.

Szokásosan elindultam a suliba de ma se volt kedvem Leigh-el menni szóval egyedül baktattam a suli felé.Út közben sem unatkoztam mert ahogy mentem nyomogattam a telefonom szóval az elűzte az unalmat.Ahogy beérek rögtön megpillantom Lysandert aki egyenesen felém rohant.
-Jó reggelt Sandra! -mondta a viktoriánus fiú.
-Jó reggelt Lysander miújság? -kérdeztem bájos mosollyal.
-Semmi amúgy kérdezni szerettem volna valamit. 
-És mit? -de Lysander nem tudta elmondani mit akart mert Castiel félbe szakította mert valami nagyon fontos dolog jött közbe és Lysander-nek el kellett mennie.Most hogy a fiúk elmentek egyedül maradtam, így fogtam magam és bementem az osztály terembe hátha ott van valaki.Szerencsémre ott volt Iris aki éppen egy könyvet olvasott a padon ülve.Oda mentem hozzá és belenéztem a könyvbe.
 -Áhhá szóval Rómeó és Júlia. -mondtam suttogva amitől Irist kirázta a hideg.

-Jaj, hát te itt vagy, úgy megijesztettél. -mondta a vörös hajú barátnőm.
-Nem szándékos volt. -mondtam miközben a hasamat fogtam a nevetéstől.Felültem mellé a pad tetejére és beszélgettünk míg meg nem érkeztek a többiek beleértve a tanárt is.Be is csöngettek az első órára ami Tesi volt.Egész órán fociztunk ami halál unalmas volt.Óra után bementünk az öltözőbe átöltözni de nem találtam a ruháimat tehát egész nap a tesi ruhámban flangáltam.Hamar eltelt a többi óra is de a ruháimat még mindig nem találtam.Egyszer csak Castiel trappolt oda hozzám mérgesen hogy az én ruháim mit kerestek az ő szekrényében.Aztán megláttuk hogy Amber-ék majd ki pukkadtak a nevetéstől.Rögtön tudtuk hogy ők voltak.Castiel bocsánatot kért majd elment.Nagyon örültem hogy meglettek a ruháim de már átvenni nem volt időm.Gyorsan felkaptam a táskámat és már mentem is haza.Ez a nap fárasztó volt szóval ma nem csinálok semmit csak alszok, majd átöltöztem pizsamába és lefeküdtem.

  

2014. október 10., péntek

Ismerkedés a gimivel

Reggel kicsit elaludtam ezért sietnem kellett hogy utól érjem Arminékat.Gyorsan felöltöztem, megfésülködtem de már reggelizni nem volt időm úgy hogy éhesen rohantam a suli felé.




Szerencsémre Leigh-ék is elaludtak szóval együtt tudtunk menni.Lassan beértünk a suliba ahol nagy nyüzsgés volt mivel egy gyerek beszappanozta a táblát így nem tudtak írni rá így az udvaron volt a tanítás.Ahogy így mentünk beljebb oda futott hozzám egy vörös hajú lány.
-Szia te vagy Sandra Hills? -kérdezte kedves mosollyal az arcán.
-Szia igen én vagy és te ki vagy?
-Iris vagyok az osztály társad, hallottad mi történt?
-Igen hallottam. -mondtam és közben sétálgattunk az udvaron.Sok mindent meg tudtam róla például hogy ő is egy időben Amerikában lakott.Pár perc múlva becsöngettek és leültünk egy közeli padra, majd oda jött hozzánk egy lila hajú lány is.
-Szia Viola bemutatom neked Sandrát ő az új osztály társunk. -mondta Iris a lánynak.
-Szia a nevem Viola nagyon örülök hogy megismerhetlek! 
-Szia én meg Sandra én is nagyon örülök a találkozásnak. -mondtam majd Viola leült mellénk és így hárman beszélgettünk.Egy óra múlva kicsöngettek és éppen ebéd szünet volt.Gyorsan elkéreckedtem a tanártól és átmentem a kis boltba kaját venni.Amikor vissza értem Viola egy kék hajú sráccal és Arminnal beszélgetett.Oda mentem hozzájuk, de amint a kék hajú meglátott elém rohant és megcsipkedte az arcomat.
 
-Hát nem aranyos? -kérdezte a kék hajú.
-Alexy engedd el Sandrát! -monda neki Viola és Alexy rögtön elengedett.
-Bocsi, de ez a mániám amúgy Alexy-nek hívnak gondolom te vagy Sandra.
-Igen én vagyok. -mondtam közben sajgó arcomat simogattam.Majd vele is beszélgettem egy kicsit.Kiderült hogy ő a fiúkat szereti szóval semmi esélyem nála. *Nem is baj* gondoltam magamban egy ördögi kacaj kíséretében.Aztán később már a többieket is megismertem mint.

Kim:
Rosalya:




Kentin:

 Laeti:

 És még sok más embert is.Vége lett az ötödik órának, megkerestem Armint és Leigh-et és már indultunk is haza.Út közben elmeséltem mi történt és ők meg jót nevettek ezen, ezért eljátszottam hogy megvagyok sértődve.Egész úton duzzogtam majd mikor elmentek mentem tovább haza.Egyszer csak valaki utánam kiáltott:
-Sandra várj! -mondta majd ahogy megfordultam láttam hogy Lysander az.
-Lysander hát te? -kérdeztem meglepődve.
-Csak azt szerettem volna kérdezni hogy elkísérhetlek-e hazáig.
-Persze! -mondtam majd mentünk tovább.Út közben rengeteget beszélgettünk és kiderült hogy hétfőn azért késett az óráról mert van egy közös bandája Castiellel és éppen próbáltak.Majd szép lassan haza értünk, a kapuban elbúcsúztam tőle és bementem.Ledobtam a táskám és örömömben ugrándoztam. *Éljen már haza is kísért ez a nap szuper volt*. Később megcsináltam a házit majd megvacsoráztam és lefeküdtem aludni.

2014. október 7., kedd

Az első nap

Hétfő reggel korán 7:00-kor keltem fel.Nem volt sok kedvem suliba menni de muszáj volt.Gyorsan felöltöztem és megcsináltam a hajam, majd lementem a konyhába reggelizni. 



Nagy nehezen elindultam a és út közben hozzám csapódott Armin és Leight.Pár perc múlva beértünk a suliba.Armin mondta hogy menjünk el a dökös terembe mert ott kell elintézni a beiratkozást.Bementünk a terembe és egy szőke fiú fogadott minket.
-Sziasztok gondolom ti vagytok  Hills-ék nagyon örvendek Nataniel vagyok. -mondta kedves mosollyal.
-Szia én Sandra vagyok ők pedig itt a tesóim  Armin és Leight. -mutattam be neki a két fiút.
-Sziasztok! 
-Szia. -mondták Armin-ék egyszerre-
-Na akkor térjünk is a lényegre.El kell mennetek a városba képet csináltatni és még a 2. óra után vissza jönni.
-Rendben. -mondtam majd elindultunk a városba.Egy fél óra múlva már vissza is értünk és el is intéztük a beiratkozást.A többi órán alig bírtam figyelni olyan fáradt voltam nem kellett volna végig nézni azt a horror filmet ezért nem érte meg.Ahogy így ezen gondolkodtam bejött az osztályba egy fehér hajú fiú.Biztos elkésett.

-Elnézést tanár úr a késésért! -mondta.
-Elnézem neked Lysander de többet ne legyen ilyen. -mondta a tanár majd a helyére tessékelte a fiút.Szóval Lysander-nek hívják milyen szép neve van.Telt az idő már kedvem se volt írni úgy hogy kicsit pihentem közben néztem ki az ablakon és azon gondolkoztam hogy mikor ér véget ez a nap.Tesi, Matek, Kémia, Ofő. és már vége is ennek a napnak végre.Gyorsan megkerestem Arminékat és már indultunk is haza.Út közben megbeszéltük kinek milyen volt ez a mai nap Leight azt mondta ,,Jó volt ez a nap, de többet ilyet ne" erre mindegyikünk jót nevetett és így mentünk tovább.Később 4:00-kor haza értem, le dobtam a táskám a székre és fáradtan ráestem a kanapéra.Egész végig Lysander járt a fejemben hogy milyen helyes és hogy milyen jó ízlése van ruhák terén.Majd szép lassan elaludtam és majd csak 9:00-kor keltem fel.Lassan megcsináltam a leckét is majd leöltöztem és engedtem magamnak egy kád meleg vizet és beleültem.Fél óra ázás után kiszálltam, felöltöztem és még egy kicsit néztem a tv-t.De mivel nem ment semmi érdekes benne inkább aludtam.



Itt vannak a beiratkozási képek:

Bemutatkozás

Sziasztok Sandra Hills vagyok 17 éves és nemrég költöztem Amerikából Párizsba.Van egy iker testvérem Samantha, egy öcsém Leight és egy bátyám Armin.Leight és Armin nem velem laknak de egy gimibe fogok járni velük a Sweet Amorisba.Én abban a házban lakom amit a szüleim hagytak rám mielőtt meghaltak.Samantha nem jött velünk így ő ott maradt Amerikában de egy hónapban egyszer mindig meglátogat minket és akkor nagy bulikat szoktunk rendezni.Leginkább úgy jellemezném magam hogy én egy kedves, vicces de ugyan akkor nagy szájú és vad lány vagyok.Nagyon szeretem a rock zenéket a kedvenc együttesem a Linkin Park.Már nagyon várom az első napon a gimibe.Itt van pár kép rólam és a többiekről.

Armin:

 Leight:

Samantha:

És én:


Ennyi lenne a bemutatkozás kezdjük is a történetem.